Tárhely szolgáltatás

Amikor a webes megjelenés szóba esik, első körben hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy egy professzionálisan felépített, magabiztosságot, szakértelmet sugárzó weboldal az elsődleges, és ezzel mindent megoldottunk, csak fogadni kell a látogatókat, mi több a megrendeléseket.

Ez első nekifutásra igaznak is tűnhet, ám – amint mi is sokszor leírtuk már – a weboldal készítés tulajdonképpen a tárhely kiválasztásával kezdődik. A weboldalnak ugyanis meg kell találni azt az ideális „lakhelyet”, ami hibamentes működését biztosítja. Ez ugyanis sok esetben kulcsa lehet a látogatószám növekedésének, megtartásának, ami pedig a bevétel realizálásában igen csak komoly érv.

Ma a magyar piacon különféle tárhely szolgáltatások között lehet választani, és mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy melyikhez viszi weboldalát, a hangzatos marketing szövegek mögé ugyanis csak működés közben lehet igazán belelátni, hogy mennyire azt nyújtja egy tárhely szolgáltató, mint amit ígért.

Épp ezért nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a legalapvetőbb tényezőkre, amit tárhely szolgáltatás választásakor fontos előtérbe helyezni.

Ebben az esetben, ha valóban a bevételi forrás, valamint a céges hírnév felépítése – nem csak webes környezetben – az elsődleges, akkor az ingyenes tárhelyekről fölösleges szót ejteni, hiszen a fizetős tárhely szolgáltatás előnye éppen abban rejlik, hogy mint szolgáltató cég elviekben náluk is fontos az elégedett ügyfél, a bevételi forrás növelése, amit pedig csak minőségi szolgáltatás révén érhetnek el.

A szokásos érveken túl, miszerint a tárhely legyen gyors, megbízható és 24 órán keresztül a hét minden napján álljon rendelkezésre kiemelkedően fontos lehet még, hogy a tárhely szolgáltatás mennyire származik másod vagy esetleg harmadkézből, milyen infrastruktúrával rendelkezik, milyen szakértő gárda áll a háttérben, és a folyamatosan fejlődő web különféle újdonságaival mennyire naprakészek, mennyire tudják beépíteni mindezeket szolgáltatási körükbe.

Az infrastruktúra elengedhetetlen része ma már a modern SSD tárhely opció rendelkezésre állása, hogy weboldala a lehető legkevesebb idő alatt töltődjön be, aminek előnye, hogy a látogató nem hagyja ott a betöltéssel küzdő oldalt, ezáltal a lehetséges ügyfelek száma is megnő. A szolgáltatás mögött álló szakértelem pedig a tárhely keresőbarát jellegében, a különféle szakmai megoldásokban érhető tetten.

Hasonló tárhely szolgáltatást kínálunk mi is!

Mivel szolgáltatásaink egyik alappillére a minőség, így nem volt kérdés számunkra, hogy csak olyan szolgáltatást értékesítsünk, amely minden tekintetben vállalható. Az általunk kínált tárhely szolgáltatás kifejezetten szerződött ügyfeleink számára érhető el különféle konstrukciókban.

A legkisebb statikus tárhely csomag mellett még háromféle dinamikus tárhelyet tudunk ajánlani különféle méretben, teljes körű szakmai és technológiai támogatással, mindezt elérhető áron. Emellett a nagy forgalmú weboldallal rendelkező, és a legújabb innovációt kereső ügyfeleinknek prémium tárhelyet tudunk biztosítani, ahol SSD meghajtókra kerülnek a weboldalak, így akár sokkal nagyobb ügyfélforgalmat is gond nélkül tud bonyolítani. Tárhely szolgáltatásunk részleteiért vegye fel a kapcsolatot velünk!

.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás