SEO – Linkcsere és linképítés tévhitek

Azt gondolnánk, hogy a webes megjelenési láz régen kifulladt, hisz az internet ma már a legkisebb tanyán is elérhető, aki akarta már megcsinálhatta üzleti weboldalát, és boldogan aknázhatja ki az online világ sikerét.

Azt kell mondanunk, hogy ez korántsem ennyire idillikus kép. Ugyanis a cégek, szolgáltatók, kis –és nagyvállalkozások számára az internetes megjelenési kényszer most kezd csak igazán feltörni. Ezt be tudhatjuk a gazdasági hullámvasútnak, ami arra ösztönzi a vállalkozókat, üzletembereket, hogy minél több irányból értékesítsenek, termeljenek profitot, másrészről betudhatjuk épp az internet robbanásszerű elterjedésének, annak, hogy ma már a legkisebb faluban is képesek vagyunk online rendelni. Ez pedig új vásárlóközönséget jelent mindenki számára!

Ehhez viszont le kell győzni adott szektoron belül a konkurenciát, vagy épp új termékkel, szolgáltatással meg kell találni a célközönséget.

Ehhez webes felületen több féle lehetőség is van, amit összefoglalva online marketing megoldásoknak nevezhetnénk, ebbe egyaránt beletartozik a direkt marketing, a SEO és az Ads is. Az igazi az, ha minden lehetőséget kihasznál a weboldal tulajdonos, mert így több irányból tudja elérni a kívánt célt.

Mai napig az egyik legköltséghatékonyabb és leglátványosabb eredményt a SEO-val lehet produkálni, ám ezzel kapcsolatban rengeteg olyan tévhit kering, amit ideje eloszlatni, az évekkel korábbról fennmaradt „legendákat”, beidegződéseket pedig elfelejteni.

A kereső ugyanis az elmúlt években teljesen új arculatot szabott önmagának, és ezzel párhuzamosan a SEO-nak is, hisz a kettő között szoros összefüggés van, ahogy változik a Google algoritmus rendszere, úgy kell ezt a változást lekövesse a SEO szakma is. Természetesen nem várhatjuk el, hogy ezekkel a változásokkal a weboldal tulajdonosok naprakészek legyenek, ám, akit kicsit is érdekel a weboldala sorsa, tudnia kell milyen ígéretektől óvakodjon.

Kétségtelen, hogy a SEO egyik alapvető része a linképítés. Míg korábban a linkmennyiség növelése volt a cél, amire a weboldal keresőben elfoglalt helyezése pozitívan reagált, addig ma már a hangsúly a linkek minőségére (értékes linkek) tevődik át. Értékes linkek alatt értjük az olyan értékek meglétét, mint MozRank, DA (Domain Authority), PA (Page Authority), Trust Rank stb.

A katalógus linképítésről pedig a hangsúly a blogolásra, a social mediara, a fórumozásra, és minden olyan linkgyarapodásra tevődik át, ahol természetes módon keletkeznek a bejövő linkek.

A linkcsere, a linkpartnerség pedig a Google által spamként aposztrofált linképítési tevékenységek közé sorolható, ami a weboldalra nézve az egyik legkárosabb hatású. (Ismert linkcserés megoldás még SEO szakemberektől is, amikor az ügyfél weboldalán létrehoznak egy olyan aloldalt, ahol referenciáik direkt linkjét jelenítik meg, oda-vissza. Ezektől a megoldásoktól óvakodni kell, mert akár a teljes weboldal bukásához is vezethet.)

Milyen megoldások léteznek a kereső számára is elfogadott linképítési módszerekre?

A legújabb algoritmus változások a természetes linkképződést támogatják, az olyan weboldalakról kapott linkeket, amelyek minden szempontból elfogadottak, természetes blogok, amelyek valamilyen témában jöttek létre, értékesek, mert folyamatosan frissülnek, erőt adnak át a linkelt weboldalnak. Az eredmény pedig nem marad el!

Ehhez kínálunk kész megoldást, olyan természetes blogok formájában, amelyek értéket képviselnek a kereső szemében, és amelyekbe egyszerű felhasználóként szinte lehetetlen bekerülni, ám a jelenlegi – nevezhetjük új típusú – keresőoptimalizálási folyamatok sikerének egyetlen kulcsa.

Ha felkeltettük érdeklődésed, kérd ajánlatunkat!

Ha úgy érzed megkeresnél minket:

Inkább írok!




    Melyik szolgáltatásunk érdekel?
    Keresőoptimalizálás
    Facebook hirdetés
    Google Ads
    Pr cikkek, szövegírás
    Linképítés
    Weboldal készítés
    Webáruház készítés

    Kötelező jóváhagyni a Felhasználási feltételeket
    és az Adatkezelési tájékoztatót!

    Elolvastam, megértettem, elfogadom

    Please prove you are human by selecting the key.