SEO változások: eltűnnek a Page Rank értékek

Szegény Page Rank érték. Sejtettük, ám mégis többször kiálltunk mellette, hisz egy ennyire ősi mérőszámot nem gondoltuk volna, hogy eltűntetnek a nyilvánosság elől. Márpedig ez a szomorú helyzet. A Page Rank értéket mutató bővítményeket záros határidőn belül lelövi a Google. Természetesen maga a mérőszám a “színfalak mögött” továbbra is él, és valamilyen szinten szerves része a nagy egésznek.

Mint ismeretes legutoljára 2013-ban frissítette a Google a nyilvános Page Rank értékeket, de mint kiderült az a frissítés anno nem volt kimondottan szándékos lépés, és már ez előtt is egy teljesen új alapokra épülő rangsorolási rendszert támogatott. Ekkor kerültek előtérbe az olyan kifejezések, mint felhasználói élmény, a közösségi platformok jelentősége, keresőbarát, interaktív oldalak, tartalomfrissítés.

pagerankAzzal viszont, hogy most hirtelen az összes bővítményt lenullázza a kereső igazából nem vesz el semmit a domainek értékéből, ugyanakkor, ha őszinték akarunk lenni, akkor ideje bevallani, hogy az elmúlt években bevezetett új algoritmusok fényében, vagy a teljesen megújult, öntanuló, mesterséges intelligencia által irányított keresési rendszer mellett a Page Rank mérőszám kissé elavult is volt már.

Most azonban a szakmára újabb feladat hárul, nevezetesen az, hogy egy oldal értékelésénél milyen mérőszámot vegyen alapul. A modern keresőoptimalizálás első számú jelszava ugyanis, hogy a felhasználók (nem pedig a Google) legyenek elégedettek adott weboldal tartalmával, szolgáltatásaival. Ha a látogatók értékelnek egy weboldalt, vagyis megbízhatónak tartják, akkor annak az oldalnak nő a bizalmi faktora. Ez továbbra is egy összetett folyamat, amibe viszont változatlanul beleszámítódnak a minőségi linkek is, amelyeket adott weboldal hasonló oldalaktól kap, bő releváns tartalomban elhelyezve.

Az viszont, hogy a közeljövőben milyen mérőszámok alapján ítélünk meg egy weboldalt erősnek és minőséginek alapjaiban fog megváltozni. Természetesen mindehhez idő kell, amíg az egyszerű felhasználó a régi Page Rank beidegződéstől el tud vonatkoztatni, és esetlegesen kettő vagy több különálló mérőszám alapján behatárolt értéket el tud fogadni. Megkockáztatom, ez még szakmán belül is okoz majd némi vitát.

Milyen mérőszámok lehetnek életképesek a Page Rank helyett?

A felhozatal nagyon széles, rengeteg SEO bővítményt, alkalmazást találunk a piacon, amelyek különféle összefüggések révén adják vissza adott weboldal értékét, ám sosem a teljes összképet, mivel ez azért meglehetősen lehetetlen vállalkozás lenne.

domain-authority

Valószínűleg két ilyen értékre tudunk támaszkodni leghatékonyabban a Page Rank helyett a jövőben: az egyik a Domain Authority, a másik pedig az Alexa Rank. Mindkettő a Google keresőtől független mérőszám. Érdekesség, hogy a Moz.com mutatója a Domain Authority is öntanuló algoritmust használ, értékelése komplex, és közel pontos előrejelzést ad, hogy adott domain miképp fog szerepelni a találati listán. Ugyanakkor az is igaz, hogy a mutató nem a domainünk aktuális értékét, erejét mutatja, sokkal inkább más domainekkel összehasonlítva kapunk egy pillanatnyi prognózist. A Domain Authority épp az öntanuló algoritmusa révén folyamatosan ingadozik, tehát itt nem egy hosszú távon fix értéket fogunk látni.

alexa

Az Alexa Rank elsősorban egy adott oldal látogatottságát méri az adatbázisában szereplő összes többi oldaléhoz képest. Mivel csak azokról a felhasználókról gyűjt információt, akik maguk is rendelkeznek az Alexa bővítménnyel, így nem feltétlen pontos adatról beszélhetünk a mérőszámmal kapcsolatban, ám tény, hogy viszonyítási alapnak tökéletes, például, ha a konkurencia oldalának látogatottságáról akarunk némi fogalmat alkotni.

Az Alexa Rank fordított arányban működik a már megszokott értékelésekhez képest, tehát minél kisebb a bővítmény által mutatott szám, annál látogatottabb oldallal van dolgunk. Az Alexa Rank kezdőértéke minden esetben 8 számjegyről indul és a látogatottság függvényében kezd csökkenni.

Előrejelzések szerint néhány hét átfutásra lesz szükség, amíg a Page Rank bővítmények lenullázódnak, azaz N/A értékeket mutatnak.

2016.03.10

Print Friendly
Címke: ,

Szerző:

Cégünk az Unelte SEO S.R.L 2009 óta foglakozik keresőoptimalizálással, ezen belül linképítéssel, szövegírással és elemzésekkel is.

 

Be the first to comment “”

*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás