Számít-e a Facebook hirdetések relevancia pontszáma?

Szögezzük le! A Facebook egy közösségi hálózat, mely azzal a céllal készült, hogy az emberek könnyebben találjanak egymásra, ismerkedjenek, maga a céges hirdető felület csak jóval később került be a játékba, tehát nem az az elsődleges célja, hogy a ti termékeiteket forgalmazza.

A Facebook egy folytonosan változó hirdetési felület, ahol az utóbbi időben rengeteg dolog megváltozott. Ha eddig egyszerűnek tűnt egy hirdetés feladása, most már ez a mozzanat is elég riasztóvá vált, a tömérdek lehetőség miatt, nem kevesebb, mint 13 kampánycélt lehet beállítani a bennük rejlő összes csapdával. De mindez a sok lehetőség nem ér semmit, ha a hirdetések kifutnak minden hatékonyság nélkül!

Facebook relevancia pontszám

A Facebook hirdetések alapban nem úgy működnek, mint a Google hirdetések.

Ha valakit el akarsz érni az üzeneteddel, akkor itt nagyon pontosan tudnod kell, hogy mit miért cselekszel, különben nem a megfelelő embereknek fognak megjelenni a hirdetések, tehát nagyon kevés lesz az esélye, hogy konverzió fog belőle kialakulni.

Az egyik használható mérőeszköz a Facebookon a relevancia pontszám. Ez egy minősítés, amelyet egy 1-10-ig lévő skálán számolnak. A legnagyobb pontszámot azok a hirdetések érik el, amelyek az adott célcsoportban, egy adott időintervallumban, párhuzamosan, a legtöbb pozitív visszajelzést váltják ki. Ez egy relatív szám, ezért, hiba lenne a kampány optimalizálását csak ez alapján végezni, de az biztos, ha a hirdetés 1-es relevancia pontszámot kapott, akkor valami nincs rendjén, vagyis valaki más, pont ebben az időpontban, jobb hirdetéseket hozott létre és hozzá érkeznek a reakciók.

Mitől is függhet, hogy a hirdetés nem váltja ki a kívánt reakciókat?

Elsősorban a célcsoportra kell gyanakodni. A célcsoport kiválasztásakor sok részletre figyelni kell, több demográfiai adatot is be lehet állítani: földrajzi hely, korosztály, nem, beszélt nyelvek. Ezen kívül rendelkezésre állnak a különböző érdeklődési körök, melyek segítségével elég pontosan le lehet szűkíteni a célcsoportot, hogy a hirdetések csak a potenciális vásárlói közegnek jelenjen meg. Érdemes a célcsoportot több részre bontani és párhuzamosan tesztelni, hogy melyek azok a részcsoportok, melyek a legjobban reagálnak a hirdetésekre.

Igen, a tesztelések időt vesznek igénybe, már csak azért is, mert a relevancia pontszámot a rendszer csak azoknál a hirdetéseknél jeleníti meg, amelyek elérik az 500 megjelenést.

Ennek a módszernek a segítségével ki lehet tapasztalni, hogy az adott típusú hirdetésekre, milyen célcsoport reagál jobban, de figyelembe kell venni, hogy ez mindig az adott pillanatra érvényesek, tehát a tesztek továbbra is fontosak maradnak.

A hirdetések másik fontos eleme a kreatív tartalom, mármint a képes vagy videó üzenet. A Facebook nem szab szigorú határokat a kreatív részek használatában, lényegében minden hajlandó elfogadni (képeket, képsorozatokat, képalbumokat, rövid filmeket, GIF animációt stb.), ha megfelel a belső szabályzatnak, és nem takarja el a felületet sok szöveg.

Azért itt is vannak trükkök, amivel sokat lehet javítani a minőségi mutatón. Ami meghatározó lehet a képek esetében az a minőség. Sokan azt képzelik, hogy bármilyen fotó jó lesz, csak legyen ott! Óriási tévedés!

A látogatók a hirdetésekben megjelenő képpel fogják a cég arculatát összekötni, ezért ha lehetséges minden alkalommal egyedi szerkesztésű, kiváló minőségű képpel jelenítsetek meg hirdetéseket, amelyek jó, ha tartalmaznak, az adott célnak megfelelő CTA (call to action) felhívást. Itt azonban majd figyelni kell, hogy a szövegek mérete ne haladja meg a felület 20%-át, mert ebből hátrányok származhatnak. Régebben a rendszer nem engedélyezte a 20%-nál nagyobb szöveges fedést, de az újabb politika szerint, csak korlátozza a hirdetések megjelenését, amelynek következtében jelentősen megdrágul a kampány.

Ha el szeretnéd kerülni a hátrányos megkülönböztetést, akkor ezen a linken meg tudod nézni, hogy a te képed meghaladja-e a 20%-os szabályt: https://hu-hu.facebook.com/ads/tools/text_overlay

Habár a Facebook hirdetések vizuális úton érik el a hatásukat, de mivel a hirdetést követő szövegekből derül ki a részletes információ, ezeknek a szerkesztésére is óriási hangsúlyt kell fektetni. A szöveg legyen célratörő, tömör és kedves hangvitelű, de ugyanakkor tartalmazza az eseményhez fűződő összes információt.

Szarvas hiba a hirdetésekben helyesírási hibákat ejteni, tiszteletlen megszólítást alkalmazni, idős korosztálynak zsargonban küldeni üzeneteket. A szövegek esetében a rendszer eléggé szigorú, a tiltás sokszor olyan szövegre is kiterjed, amik nem tartalmaznak szabályellenes részeket. Ha a szöveg tiltásra kerül érdemes ellenvetést alkalmazni és kérni a kézi ellenőrzést.

A szövegek esetében is érdemes több változatot tesztelni párhuzamosan, ugyanannak a célcsoportnak és idővel csak azokat a hirdetéseket meghagyni, amelyek a leghatékonyabbak.

A Facebook hirdetési kampányok hatékonyságának növelése rengeteg csapdát rejteget. A tesztelgetés időt és pénzt igényel, ezért a lehető legrövidebb úton kell eljutni az optimális hirdetésekhez, ami nyilvánvaló sok tapasztalatot igényel.

Ha te is tapasztalt csapat kezében szeretnéd látni Facebook hirdetéseidet, akkor ne habozz, keress minket, kérj ajánlatot! Most! Kattints!