Vital Véradás nap a SEO101 internetes támogatásával

Már két éve szervesen veszünk részt az Országos Vérellátó Szolgálat felkérésének eleget téve a Retro Véradás rendezvényeken, akkor még Online Reklám brand névvel. Ahogy mi is megújultunk, úgy újult meg az idei véradás nap is.

2013. június 8-án, a budapesti Dürer Rendezvényházban adhatnak vért az önkéntesek, délelőtt 10 és délután 18 óra között.

A névváltásra, a kezdeményezés megújulására azért volt szükség, mert mint minden évben a rendezvény túlmutat önmagán. Egyrészt erősíteni szeretné a Társadalmi Felelősségvállalás szükségességét, másrészt épp e felelősségvállalás miatt figyelmeztetni is szeretne, hogy a mozgásszegény életmód és annak betegségei következtében drasztikusan csökkent a véradásra alkalmas állampolgárok száma. Be kell látnunk az egészséges életvitel nem öncélú, hanem egyben társadalmi kérdés is, ahogy a rendezvény mottója megfogalmazza:

„Aki véradó, biztos, hogy egészséges!

Aki egészséges(en él), legyen véradó!”

Ennek fényében egész napos program várja az önkéntes véradókat a Dürer Rendezvényházba.  A nagy teremben 18 db véradó ágy a remények szerint kb. 700 fő önkéntes véradót fogad majd. Minden önkéntes véradó „Egészségcsomagot” kap majd ajándékba, ami a Támogatók hozzájárulásával készül, tele lesz csupa egészséges itallal, gyümölccsel, és egészségmegőrzésre buzdító ajándékokkal.

A kisteremben óránként váltják egymást az ismert médiaszemélyiségek, szakemberek, akik arra vállalkoztak, hogy „tornaórát” tartanak a jelentkezőknek. Lesz fittness, pilates, gyermektorna, jóga és aerobik.

A középső teremben pedig különféle standok kerülnek kialakításra, ahol szűrővizsgálatok, táplálkozási, – egészség megőrzési tanácsadások, cégbemutatók, a vitalitáshoz szükséges alternatív megoldások és biopiac várja az érdeklődőket.

Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt évek sikeréhez a SEO101 is hozzájárult, mindezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az Országos Vérellátó Szolgálat köszönő levele