A keresőoptimalizálás 2014-ben

Bár alapjáraton nehéz megmondani milyen algoritmus -és egyéb új fejlesztéseket vezet be a Google a 2014-es év egészére, annyi már most bizonyosnak látszik, hogy az a vonal, ami mentén jelenleg haladunk, és mindazon ügyfelek, akik velünk tartanak, egy sikeres irányt tudhatnak magukénak.

Szinte borítékolhatjuk, hogy idén is találkozni fogunk a Pingvin és a Panda állatkákkal, hogy milyen időközönként azt előre megmondani nem lehet, de annyira „sikeresnek” bizonyultak az elmúlt évben és 2012-ben az algoritmusok által hordozott ideológiai és gyakorlati megvalósítások, hogy biztosra vehetjük, a Google idén is beveti az olyan weboldalak ellen, amelyek nem férnek bele a Minőségi Irányelvek feltételeibe, vagy olyan keresőoptimalizálási gyakorlatot folytatnak, amelyek maguk után vonják a büntetést.

Mivel tavaly bebizonyosodott, hogy a sikeres keresőoptimalizáláshoz egy teljesen új felfogásrendszerre van szükség, és továbbra is türelemjátékról beszélünk, amit nem biztos, hogy minden vállalkozó vagy multi ki tud várni, így valószínűleg egyre több lesz a fizetett hirdetés. Már most sem ritka és elképzelhetetlen, hogy egy-egy weboldal keresőoptimalizálása mellett Adwords kampány is fut.

A SEO 2014-ben, ha lehet még jobban az egyedi és értékes tartalomépítésre épül. Jelen esetben az egyedi tartalmat sokkal könnyebb megvalósítani, mint egyben értékes tartalmat adni a weboldalunknak, hisz a weben rengeteg információ található, amihez újat, értéket adni nagyon nehéz.

Emellett továbbra is a minőségi linképítésre kell hangsúlyt fektetni, elsősorban az olyan oldalakról érdemes linket szerezni, amelyek erős értékekkel rendelkeznek, amelyekből a leginkább közismert Page Rank csak egy a sok közül. Sőt, számos nyelvterületen, de főképp az angol nyelvterület esetében a tematikus blogokból kapott linkek igen csak sokat jelentenek egy oldalnak, és rövidesen ugyanez igaz lehet a magyar web esetében is.

Ugyanakkor azt is fontos megemlíteni, hogy a keresőoptimalizálás megtervezésére legalább olyan nagy hangsúlyt kell fektetni, mint magára a kivitelezésre, és a tervezésből nem lehet kihagyni a social media adta marketing lehetőségeket sem. És amennyiben valóban értékes tartalommal ruházzuk fel weboldalunkat, jó mérce lehet, hogy a megosztásokkal szerzünk-e a weboldalunknak értékes látogatókat, akikből jó eséllyel lehet akár megrendelő is. Hisz ez az egész, a munka, az energia, az anyagi befektetés a minél nagyobb ügyfélkör kialakításáért történik 2014-ben is!

Címke: ,

Szerző:

Cégünk az Unelte SEO S.R.L 2009 óta foglakozik keresőoptimalizálással, ezen belül linképítéssel, szövegírással és elemzésekkel is.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás