A linképítés a SEO sikerének forrása

Amíg néhány évvel ezelőtt a minél több backlink hozott kimagaslóan jó eredményeket a SEO-ban, addig mára sokat változott a keresők világa. Ma inkább a „kevesebb néha több” elvét kell alkalmazzuk, ha sikeres linképítést szeretnénk weboldalunkon. Fontos azonban megjegyezni, hogy ehhez szervesen hozzátartozik az ütemezés is, mert a kevesebb linket is nagy odafigyeléssel kell építeni, ha azt szeretnénk elérni, hogy a Google a munkánkat pozitívan értékelje.

Ehhez az szükséges, hogy a linképítést a legjobb tudás és tapasztalat szerint ütemezzük, és a jelenleg rendelkezésre álló lehetőségeink közül minél többet alkalmazzunk.

Igazából, amikor linképítés mellett dönt a felhasználó egy frissen induló weboldallal, akkor hajlamos minél rövidebb idő alatt minél több linket összeszedni, amit semmiképp nem javaslunk. Ugyanígy óvatosan kell a barátok, ismerősök weboldaláról szerzett linkekkel is eljárni, nem feltétlenül szükséges elzárkózni előle, főleg, ha releváns is weboldalunkkal a tartalom, de az ésszerűség határait mindenképp szem előtt kell tartani.

A katalógus linképítés ugyan ma már leáldozóban van, mégis élnek még olyan értékes katalógusok a magyar piacon, ahova érdemes beküldeni weboldalunkat, mert olyan adatokkal rendelkeznek (PR, MozRank, DA, PA), ami bizonyítja, hogy a Google szemében is értéket képviselnek.

A fizetett hirdetések, sajtóközlemények, vásárolt linkek, egyszóval minden, ami arra utalna, hogy a linképítés nem természetes, érdemes lehetőség szerint kerülni vagy legalábbis óvatosan, nagy odafigyeléssel eljárni.

Ellenben a természetes módon létrejött hivatkozások, vagy a természetesség látszatát maximálisan visszaadó hivatkozások nagyon felértékelődtek. Sőt! Ezeket érdemes ki is használni olyan értelemben, hogy a természetességre való törekvés elsődleges legyen. Ilyen természetes hivatkozások lehetnek a közösségi oldalak megosztásai, a fórumok hozzászólásaiban, blogokon elhelyezett linkek.

Annak ellenére, hogy a tudatos linkszerzés és a természetesség ellentmond egymásnak, a SEO munkák sikere mégis nagyban a linképítésen múlik, de a kiegyensúlyozott ütemezéssel, és a kivitelezéssel nagyszerűen meg lehet oldani, hogy az egész folyamat természetesnek hasson. Ezt viszont nem minden esetben lehet „házon belül” megoldani, ilyenkor érdemes szakemberre bízni a linképítést, valamint a teljes SEO-t!

Címke: ,

Szerző:

Cégünk az Unelte SEO S.R.L 2009 óta foglakozik keresőoptimalizálással, ezen belül linképítéssel, szövegírással és elemzésekkel is.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás