Ennyi keresés fut le másodpercenként a Google-ban!

Egyszer egy potenciális megrendelőnknek első körben azt kellett bebizonyítanunk, hogy valóban létezik „akkora” számítógép, ami képes kezelni azt az óriási mennyiségű keresést, amit emberek milliói indítanak nap, mint nap, óráról, órára, percről percre.

Arról, hogy naponta és évente hány ilyen lekérdezés fut át a Google szerverein, elég szűkszavúan kommunikálja a keresőóriás. Igazából elég ritkán beszél róla, legutóbb négy éve adtak ki számszerű adatokat, keresőoptimalizálás szempontjából is érdekes.

Keresés

Amíg 2012-ben évente 100 billió keresési forgalmat jegyeztek, addig mára ez az adat csak naponta 6 billió, míg éves szinten idén a 2 trilliót is meghaladhatja, ami másodpercenként akár 63 ezer keresést is jelenthet világviszonylatban. Ám könnyen meglehet, hogy ez a szám jóval több.

És hogy mennyi 1 trillió?

Milliárdszor milliárdot jelent, azaz 10 a tizennyolcadikon, vagyis az 1-es számjegy után 18 nullát kell írni, mindez angolszász nyelvterületen ezerszer milliárdot jelent, ami 10 a tizenkettediken, vagyis az 1-es számjegy után 12 nullát kell írni, ez a magyar nyelvterületen billiónak felel meg.

Google kereső

Bármelyiket is értse ez alatt a searchengineland.com szerzője, akkor is óriási mennyiségű keresés zajlik másodpercenként a keresőben, és ez a tendencia egyre csak növekedni fog a jövőben, mivel lassan oda jutunk, hogy az élet minden területén megtaláljuk a weben a kérdésünkre a választ. Ehhez pedig szervesen hozzájárulnak a Google folyamatos fejlesztései, amivel a felhasználói élményt fokozni tudják.

2016.06.11