Mi befolyásolhatja SEO stratégiádat 2023-ban?

A világ még mindig próbál alkalmazkodni az új normákhoz, melyet a koronavírus teremtett. Tömegek életmódja változott meg és számos cég került nehéz pénzügyi helyzetbe.

Ahogy a világ lassan megbirkózik a káosszal és talpra áll, minden cégnek fontos, hogy visszanyerje vagy megerősítse piaci pozícióját és eljuttassa üzenetét, termékét és szolgáltatását a vásárlókhoz. Ehhez pedig a keresőoptimalizálás elengedhetetlen. Ha most leáll bárki, egyszerűen eltűnik a digitális zajban.

A legtöbb cég még 2022-ben is úgy gondolkodik a keresőoptimalizálásról, ami csupán a találati helyezésekről szól, azonban a SEO ennél sokkal több.

A SEO alapja továbbra is az organikus forgalom, mely a lehető legegyszerűbb és legtermészetesebb módja, hogy a Google-n vagy bármelyik más keresőmotoron keresztül eljusson weboldaladig a látogató. A Google robotjai bejárják weboldaladat és készítenek egy analitikus pillanatképet róla, hogy megítéljék, a tartalom releváns-e a célközönségnek.

Az algoritmusok, melyek ezeket a felméréseket végzik egyre kifinomultabbak és szigorúbbak, főleg, ha a Google-t vesszük alapul.

Fontos tehát, hogy weboldalad jól legyen optimalizálva. Az értékes, organikus tartalom már nem csak a szövegre fog vonatkozni, hanem a képekre és a videókra is. Általában erre fordít a weboldal tulajdonos vagy a tartalommarketinges a legkevesebb időt.

El kell viszont fogadnunk, hogy a hagyományos SEO taktikák és stratégiák ideje végleg leáldozni látszik. Ezzel nem azt mondom, hogy minden olyan irányvonalat át kell venni, amit angol nyelvterületen bevezetnek és sikerrel működik. A hazai SEO piacon rengeteg projekt ezen stratégiák erőltetése miatt bukik meg, még ha ezt az érintettek és azok, akik ráerőltetik ügyfeleikre hevesen tagadják is.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem kell nyitott szemmel járni, és nem kell folyamatosan készen állni a stratégiaváltásra, természetesen nem csak év végén!

Miért érdemes már most újraértékelned SEO stratégiádat?

Jelenlegi életmódunk azt eredményezi, hogy több ember dolgozik otthonról, mint egy évvel ezelőtt, és sokkal többen is fordulnak a Google-höz válaszokért.

A cégek online jelenléte hatványozottan fontosabb lett, mint egy évvel ezelőtt. Kevesebben mennek a boltba, többen akarnak online vásárolni, rendelni. Ezért cégednek olyan információt is nyújtania kell online, amely értékes a vásárló számára, és amelyről a keresőmotor is felismeri, hogy értékes.

Egy kifinomult SEO stratégia tudja csak garantálni, hogy szervezeted, céged információja, termékei, szolgáltatásai tényleg eljussanak a célközönséghez. Egy, a „The World Economic” által végzett nemrégi kutatás kimutatta, hogy az emberek sokkal intenzívebben lépnek kapcsolatba cégekkel online, mint a koronavírus előtt. Tapasztalataink szerint ez a magyar piacra is érvényes. Már ez a tény is komolyan serkentette az online és digitális marketingpiacot, és ez a fajta marketing sokkal komolyabb faktor lesz a cégek életében.

„Ki korán kel, aranyat lel” – tartja a mondás. Minél előbb készítesz el egy jó tervet és kerülsz képbe a legfontosabb trendekkel, annál hamarabb leszel versenyképes pozícióban cégeddel az online szférában.

De nézzük meg, milyen SEO trendek lesznek dominánsak 2023-ban:

SERP Features – avagy változások a Google első oldalán

A kiemelt snippet-ek speciális dobozok a Google keresőben, ahol a sima listázások formátuma meg van cserélve és a leíró snippet-et kerülnek prezentálásra először. Alapesetben, amikor felteszünk egy kérdést a Google-ben, egy „klikk nélküli keresés” vagy „kiemelt snippet” fog először szemünk elé kerülni. Ez a snippet tartalmaz egy képet és egy választ a kérdésünkre, tehát nem feltétlenül kell tovább kattintanunk például egy weboldalra vagy cikkre, ahhoz, hogy értékes választ kapjunk.

Ha a Google képes ilyen snippet-eket készíteni weboldalunkat felhasználva, az azt jelenti, hogy valóban értékes tartalom van rajta. A lényeg, hogy biztosítsunk elég hasznos információt, de mégis késztessük a látogatót, hogy kattintson weboldalunkra további információért.

A kiemelt snippet-ek jelenleg a klikkelések több, mint feléért (55%) felelősek. Ez hatalmas arány, így minden weboldal tulajdonos számára fontos, hogy be tudjon kerülni a kiemelt snippet-be releváns kereséseknél.

A rossz hír az, hogy nem választhatjuk meg azt a tartalmat, amely bekerül a kiemelt snippet-be. A Google algoritmusai választják ki, hogy mely tartalom kerülhet bele egy ilyen snippet-be, majd a kiválasztott tartalmat a kereső felküldi a találati lista tetejére. A jó hír viszont az, hogy gyárthatunk olyan tartalmat, mely rövid, tömör, ezáltal pedig kvalifikálhat arra, hogy snippet legyen belőle.

A Google a snippet-ek elkészítésekor olyan tartalmat választ, mely gyorsan válaszol meg kérdéseket. Meg kell fontolni, hogy a vásárlók és látogatók hogyan kereshetnek rá tartalmunkra, és erre kell felépíteni a rövid, tömör válaszokat. Ha például van egy fogorvosi rendelőnk, akkor gyárthatunk olyan tartalmat, mely megválaszolja például a „milyen gyakran menjek fogorvoshoz?” kérdést.

Magyar nyelvterületen leginkább az időjárással kapcsolatos kérdésekre kapunk hasonló választ a Google-tól, ami a 0. pozícióban jelenik meg.

Természetesen ez csak az egyik a sok SERP Features közül, de a snippet-ek és a knwoledge graph-ok (tudásgráf) – ami szintén angol keresésekből lehet ismert – egy idő után minden nyelvterületen megvetik „lábukat”, így a magyaron is.

Főként azért, mert a Knowledge Graph 2012 óta jelen van a Google keresőben magyar nyelvterületen is, mint jobb oldali panel, természetesen azóta számtalan frissítésen esett át.

SEO stratégia - 2023
SEO stratégia – 2023

Influenszerek: A szociális média és a SEO találkozása

Az embereket gyakran megfélemlítik, elüldözik a betolakodó reklámok. Inkább olyan információt keresnek, ami autentikus és amiben bízhatnak. Egy tisztelt, jól ismert személlyel könnyebben azonosulhatunk, mint egy sima reklámmal. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyből meg kell keresnünk a legnagyobb celebeket, hogy reklámozzák nyílászáró webáruházunkat. A kettő nem feltétlenül passzol.

Ha megkeresünk egy influenszert, vagy olyan embert, akinek van követőtábora, akkor egy jól megválasztott partnerkapcsolat sokat dobhat cégünkön. Fontos viszont, hogy a partnerkapcsolat legyen organikus, tehát legalább minimális köze legyen a két félnek egymáshoz. Fontos, hogy az influenszer partner követői érdekeltek legyenek a mi termékeinkben is, különben csak egy értelmetlen reklám az egész.

A jól megválasztott partnerkapcsolat komoly organikus forgalmat hozhat weboldalunkra és segíthet kialakítani értékes backlink-eket is. A backlink-ek továbbra is az egyik legfontosabb szempont a Google számára, amikor kialakítja a találati lista helyezéseket. Amikor influenszereket keresel meg, gondold végig, hogy milyen tartalmat szeretnél gyártatni, és ez hogyan kapcsolódik weboldaladhoz.

Ugyanakkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy nem minden termék alkalmas és köthető az influenszerek világához.

Hangalapú keresések

Ez az, ami még szintén gyerekcipőben jár, vagy egyáltalán nem is létezik magyar nyelvterületen, de komolyabb elterjedése csak idő függvénye.

Tekintve, hogy manapság már szinte mindenkinek van okostelefonja, a hangalapú keresés egyre fontosabb trend, és 2023-ban főleg külföldön oroszlánrésze lesz a keresőoptimalizálásban.

A hangalapú keresések a SEO-ra nagy hatással lesznek, ugyanis a beszédben nem annyira szeretünk csupán kulcsszavakat használni. Szeretünk értelmes mondatokat, kérdéseket feltenni, ezekre pedig a weboldal tulajdonosoknak másfajta tartalmat kell gyártani. Amikor hangalapú keresést végzünk, akkor a keresőmotornak komolyan meg kell dolgoznia, hogy megtalálja a releváns információt. A rövid, darabos kulcsszavak jelentősége ilyen esetekben csökkenni látszik.

Fontos ezzel tisztában lenni, ugyanis 2023-ra azt várják a kutatók, hogy a keresések legalább 50%-a hangalapú lesz. Érdemes tehát tudatosan olyan tartalmat gyártani, ami nem csak a gépi kereséseknek felel meg.

Keresőoptimalizálás 2023

Optimalizálás mobilra

Egy olyan weboldal, melynek nincs mobilos verziója, jó eséllyel elveszíti felhasználói nagy részét az elkövetkező pár évben. A webes böngészés több mint 60%-a már magyar nyelvterületen is okostelefonok és tabletek segítségével történik. Másodsorban pedig azért, mert 2018-tól a mobil index az elsődleges. Viszont meglepő, hogy még mind a mai napig lehet olyan weboldalakkal találkozni, amelyeknek egyáltalán nincs mobil verziójuk.

Holott tulajdonképpen létszükséglet minden weboldal számára, hogy mobilon is jól működjön. A helyzet viszont az, hogy olyan kifinomult módokon akarnak az emberek információt megtalálni telefonon, hogy egy sima mobilos verzió nem elég.

A mobileszközökre optimalizált weboldal kezelőfelületének egyszerűnek, simának kell lennie, meg kell ragadnia a látogató figyelmét, és igény esetén releváns információt kell prezentálnia keresésekre, kérdésekre. Ha a weboldal szétesik, darabos a mobilon, az a felhasználót megzavarja, és inkább átmegy egy másik, stabilabb weboldalra.

Felmérések szerint a helyi kereséseknél 5-ből 4 keresést mobil eszközön hajtanak végre, ami teljesen életsze, fekszenek az ágyban, kanapén vagy épp a konyhában állva keresnek valamit. A gép előtt ülés ideje leáldozott, a weboldalaknak pedig alkalmazkodni kell.

Továbbkattintások és eltöltött idő

Az emberek hozzászoktak a fénysebességű internetkapcsolatokhoz és ahhoz, hogy szinte minden információ ott van az ujjaik alatt a másodperc tört részén belül. A weboldalra érkező továbbkattintások és a weboldalon eltöltött idő rendkívül fontos paraméter a keresőmotorok számára, mivel sokat elmondanak egy oldalról. Betekintést nyújtanak abba elsősorban, hogy egy felhasználó mennyire elégedett. Ha egy felhasználó rákattint weboldalunkra, az azt jelenti, hogy van számára releváns infónk. De ekkor még csak félig nyertük meg a csatát.

Ezután következik az, hogy a felhasználó egy stabil, szép és rendezett weboldalt szeretne látni, ahol gyorsan megtalálja, amit keres.

Ha érdeklődik, akkor több aloldalt is meglátogat, X mennyiségű időt tölt el. A keresőmotorok ezeket a tevékenységeket mind figyelik és számításba veszik a weboldalak rangosorolásakor. 2023-ban a weboldalon eltöltött idő még fontosabb lesz. Minél több időt tölt a kereső az oldalon, annál jobban látszik, hogy értékes a tartalom, kielégíti a felhasználói élményt.

Mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia a 21. század egyik legfontosabb technológiája és a keresőoptimalizálás egyik építőköve is egyben. A piac számos területén használják annak érdekében, hogy személyre szabott, egyedi felhasználói élményt nyújtsanak. A mesterséges intelligencia ott van a mindennapjainkban.

A Facebook hírfolyam, a Youtube ajánlott videók mögött mind MI dolgozik és figyeli, hogy milyen tartalommal végzünk szívesen interakciókat. A későbbiekben is ilyet fog nekünk ajánlani.

A keresőmotorok azért használják a mesterséges intelligenciát, mert jobb találatokat szeretnének biztosítani a felhasználóknak.

A lényege, hogy az algoritmusok progresszív módon megtanulták, hogy mi tesz egy cikket, tartalmat értékessé, majd ez alapján képesek rangsorolni weboldalakat tökéletes precizitással. A mesterséges intelligencia figyeli keresési szokásainkat is, és finomhangolja a találatokat ennek megfelelően. Hisz ha bizonyos karakterisztikájú weboldalakat mindig kihagyunk, akkor mi értelme ötödszörre is felajánlani?

Minőségi, releváns és hasznos tartalom

Az összes jövőbeni trend közül talán ez a legfontosabb, különösen reklámok esetében. Elképesztő, de a reklámok 91%-át kevesebb, mint egy másodpercig nézik az emberek! A sikeres SEO stratégia alapvető része tehát, hogy olyan tartalmat gyártsunk, amelytől a felhasználó nem feltétlenül akar megszabadulni. A keresők olyan tartalmat akarnak, amely releváns, minőségi és hasznos. Az ilyen felépítésű weboldalak sikeresek lesznek a találati listán.

Az emberek a keresőkhöz kérdésekkel, kérésekkel fordulnak, weboldalunknak pedig ezeket meg kell válaszolni. A modern tartalom felépítésnek logikusnak és könnyen olvashatónak, fogyaszthatónak kell lennie. 2023-ban szövegírás terén csak az informatív és minőségi cikkek és tartalmak fogják növelni egy weboldal népszerűségét.

Érdemes azt is észben tartani, hogy a felhasználók gyorsan kiszúrják és rövidre zárják az olyan weboldalakat, amelyek nagyon eladás-orientáltak. A bullshit és az erőszakos értékesítés kora leáldozóban van.

Az Economist Group szervezet “Missing the Mark” című kutatásából kiderül, hogy az olvasók 71%-a negatívan reagál, ha megpróbálnak neki egy cikkben eladni valamit. A tendenciák azt mutatják, hogy az emberek informatív, tanító jellegű tartalmat szeretnek, amely könnyen emészthető formában érkezik.

Melyek ezek?

  • Blog posztok,
  • videók,
  • podcast-ok,
  • infógrafikák, stb.

Ebben pedig az „eladás” kötelezően „mellékes” infoként jelenik meg. Ehhez a Google bevezette 2022 októberében a Hasznos Tartalom (Helpful Content Update) fogalmát, és azokat a weboldalakat célozta meg, amelyek elsősorban – valamilyen manipulatív céllal – robotoknak, és nem a felhasználóknak készülnek.

Bízom benne, hogy a magyar internethasználók is legalább ennyire tudatosak, mint a kutatásban szereplő közönség.

SEO stratégia 2023-ra

Kiváló felhasználói élmény

Mindegy, hogy mennyire király a tartalom a weboldaladon, ha az nem tölt be vagy beletelik jópár másodpercbe, mire igen. A modern internetező mindössze 2-4 másodpercet ad egy weboldalnak, hogy betöltsön és használatra kész legyen. Ha több időbe kerül, akkor a felhasználó feltételezi, hogy a weboldal lassú, sok idejébe fog kerülni bármit is megtalálni rajta. Az összetett, nehezen értelmezhető felhasználói felület szintén nagyon negatívan érinti a felhasználói élményt, és a látogató inkább átmegy egy stabil, egyszerű weboldalra.

Nem érdemes tehát a legolcsóbb hosting megoldásokat választani. A rosszul kódolt, megtervezett weboldal szintén lassú. Érdemes tehát sok időt és megfelelő büdzsét allokálni egy jól megírt, jól megtervezett, könnyen kezelhető weboldal elkészítésére.

A jó felhasználói élmény alapvető faktora az, hogy a navigáció egyszerű, nyomon követhető, logikus. Ne használjunk a weboldalon olyan aloldal címeket, amelyeket nem ismernek a látogatók. Bármit is teszünk ki a weboldalra, képzeljük magunkat a látogatók helyébe.

Én elolvasnám ezt?

Én rákattintanék erre?

Ha rossz, értelmezhetetlen tartalommal töltjük meg a weboldalt, akkor a látogató nem marad sokáig, ez pedig már tudjuk mit jelent, főképp, ha a fent említett új felhasználói élmény algoritmus érkezésére gondolunk.

Biztonságos weboldalak

A felhasználói biztonságnak és adatvédelemnek első látásra nem sok köze van a keresőoptimalizáláshoz, de mégis elengedhetetlen a kielégítő felhasználói élményhez egy weboldalon.

Ha egy látogató nem érzi magát biztonságban, amikor felkeres egy weboldalt, akkor valószínű, hogy gyorsan továbbáll. Ha például látják, hogy megjelenik az URL mellett a „nem biztonságos” felirat, akkor azonnal kiléphetnek. Ez azért probléma, mert a magas „bounce rate”, avagy továbbkattintási rátát a Google figyeli és ez a weboldalt a találati listán negatívan érinti.

HTTPS protokoll nélkül weboldalunk konkrétan be sem léphet a versenyszférába, emellett ősidők óta része a rangsorolási tényezőknek. A HTTPS azért szükséges, mert biztonságos és titkosított kapcsolatot létesít a felhasználó és a weboldal között. Nem éri meg hanyagolni a HTTPS-t, főleg, ha weboldalunk felhasználó adatokat is tárol, gondolunk itt egy webáruázra például.

Összegzés

Fontos, hogy 2023-ban se limitáljuk SEO stratégiáinkat, ha most a koronavírus okozta gazdasági leállásra hivatkozva elengedjük a keresőoptimalizálás „kezét”, akkor nagy eséllyel sodródik el weboldalunk a webes zajban.

A Google ma már elsősorban az a keresőmotor, amely a felhasználók viselkedési szokásai alapján dolgozza fel az információkat. Egyre pontosabb és jobb találatokat képes adni, szigorúbb feltételeket támaszt a weboldalak felé és új trendeket diktál. Erre azért van szükség, mert felhasználóinak gyors és praktikus megoldásokat akar kínálni kérdéseire. Ezt megteheti a te weboldaladdal is, de ha az nem elég jó, akkor meg fogja tenni máséval. Érdemes tehát tenni azért, hogy a Google partnerként kezeljen.

Fentebb kétszer is említettük, mert kiemelten fontos, hogy 2021-ben bevezette az új rangsorolási algoritmusát, a „Page Experience”-et, mely szigorúan fogja mérni a weboldalak reszponzivitását, gyorsaságát és a felhasználók interaktivitását.

Az újítások azt mutatják, hogy a sikeres weboldalaknak lehetősége lesz még sikeresebbnek lenni, a hanyagolt és rosszul optimalizált weboldalak sorsa pedig rosszabb lesz.

Ha úgy érzed nem elég jó a weboldalad, vagy a SEO stratégiádat újra kellene gondolni, esetleg a nulláról kidolgozni: írj, hívj és segítünk!

Ha keresőoptimalizálásban, PPC hirdetésben vagy villámgyors WordPress weboldal készítésben segíthetünk, kattints a legszimpatikusabb zöld gombra!