Ütemezés és linkeloszlás a linképítésben

A linképítés sikerét többek között az ütemezéssel tudjuk befolyásolni, a természetesség a linkek kihelyezésénél is kulcsfontosságú. Nem új keletű dolog, hogy az intenzív tempóval végzett linképítés könnyen a visszájára fordulhat, az oldalt megbünteti, hátrasorolja a kereső.

Hatványozottan igaz ez egy néhány napos, új oldalnál, ahol pláne nem életszerű, ha hirtelen több száz vagy ezer hivatkozást „termelünk”.

Több ezer hivatkozást akkor is létrehozhatunk, ha nem vagyunk kellőképpen körültekintőek, ha például az oldalunkra mutató link a támogató oldal láblécéből érkezik.

Ebben az esetben, főleg, ha több száz, több ezer aloldalról van szó (mint webáruházak esetében), akkor ugyanennyi bejövő linket is fogunk kapni.

Az ütemezés legalább ennyire fontos a katalógusban elhelyezett linkek esetében is, ha a magyar piacon lévő összes katalógusba szeretnénk ajánlani weboldalunkat, azt ne egy hét leforgása alatt tegyük meg, mert ennek erőteljes „kampány” jellege lesz.

Az ideális az, ha a szerzett link erősségétől függően hetente 20-30 linknél több bejövő hivatkozást nem kap az oldal, sőt ez lehet akár kevesebb is, így a linképítés folyamata elhúzódik, ami a linkszerzés természetességét és folyamatosságát is megalapozza.

Linkeloszlás

A bejövő linkeknek egyik mutatója a keletkezett hivatkozások és a hivatkozó domainek számának aránya, vagyis, ha túl kevés domainről mutat  túl sok link egy weboldalra, az nem természetes linkprofil.

Ugyanez a helyzet az ugyanarról az IP címről történő linkszerzéssel kapcsolatban, ha több száz bejövő link mindössze tíz IP címről érkezik, ugyancsak nem életszerű. Ezek azok a helyzetek, amelyeket a Google spam jellegű linképítéssel aposztrofál, és komoly büntetéssel viszonoz.

A bejövő linkek és a hivatkozó domainek számára tehát kiemelten oda kell figyelni, mert még a szabályosan ütemezett, természetes jelleggel szerzett linképítés is visszájára fordulhat, ha az aránytalanul és következetesen ugyanazokról a domainekről érkeznek, valamint az IP cím sem mutat kellő változatosságot. Ugyanarról a domainről mutathat több link is weboldalunkra, ám az arányokat mindenképp be kell tartani a siker érdekében.

Minőségi linképítést szeretne? Keressen bennünket bizalommal!