A Google Rank Brain 2019-ben is terítéken

A Google RankBrain-ről 2018-ban is sokat olvashattunk, de úgy tűnik idén is találkozni fogunk vele, és ennek egész biztosan semmi köze nincs ahhoz a tényhez, hogy a Microsoft Bing keresője már 90%-ban a mesterséges intelligenciát használja a keresések eredményének összeállításakor.

A Google, ahogy tőle megszokhattuk sosem ad egyértelmű választ a hasonló érdekfeszítő kérdésekre, így csak találgatásokkal élhetünk, ha az MI jelenlétét akarjuk megfejteni.

Az biztos, hogy a Google RankBrain a hangalapú keresés fejlődésének és használatának robbanásával a keresőoptimalizálás fejlődését se fogja érintetlenül hagyni. Mondhatjuk, hogy ez a fejlődés már kopogtat, és folyamatosan keressük a kérdést arra, „hogyan gondolkodik a Google„.

Ahhoz, hogy megértsük a Google RankBrain-t, vissza kell mennünk 2013-ig, ekkor indította útjára a Google a Kolibri (Hummingbird) algoritmust, ami akkor a keresések 90%-át érintette.

Sokan félreértették, mert az algoritmus gyakorlatilag úgy futott le, hogy azt a weboldal tulajdonosok nem érzékelték.

Mindez azért volt, mert az algoritmus nem a keresési eredményeket változtatta meg, hanem magára a keresés Google általi értelmezésére volt hatással. Vagyis az algoritmus azt hivatott segíteni, hogy minél jobban megértse a felhasználók kereséseit.

Az algoritmus bevezetésével a Google már nem csak önmagában volt képes értelmezni a szavakat, mint addig, hanem képes volt a többjelentésű szavakat a szövegkörnyezettel együtt értelmezni.

Addig, ha a felhasználó az „apple” szóra keresett, de valójában az Apple-termékekre lett volna kíváncsi, nyílván csalódottan kellett konstatálja, ha a kereső csak gyümölcsökkel kapcsolatos eredményeket adott.

Mindez tehát nem a keresési rangsort, hanem a keresések forgalmát változtatta meg.

Nézzük meg, milyen hosszú távú szerepe és hatása van a Kolibrinek:

  • már nem szükségesek komplett keresési karakterláncok, egyetlen szóból is ki tudja találni az emberi viselkedés alapján, hogy mit szeretne a látogató. Például: ha New Yorkban keres valaki párizsi éttermet, akkor nem Párizshoz kötött eredményeket fog megjeleníteni, hanem New York-i, francia éttermeket fog listázni.
  • akár a helytelenül beírt szavakra is tud kellően releváns és pontos találatot kínálni, ami hasznos a felhasználónak.

A Kolibri nagyban javította a Google működését, de még mindig voltak értelmezhetetlen keresések, amire a kereső nem tudott választ adni, ehhez fejlesztették ki a RankBrain-t, ami gépi tanulási algoritmusokat használ az ismeretlen karakterláncok értelmezésére. Még kontextus hiányában is képes megérteni, mit szeretnénk.

Nevezhetjük MI (mesterséges intelligenciának) vagy gépi tanulásnak (machine learning), a kettő együtt és külön-külön is helytálló, vagy épp felcserélhető egymással.

Ennek ellenére az is lehet, hogy tévedés mesterséges intelligenciának nevezni, sokkal helytállóbb lehet a gépi tanulás. Gyakorlatilag a Google algoritmusának „gépe” folyamatosan tanul. A tudás folyamatosan halmozódik, így folyamatosan nő a releváns eredmények elérésének képessége is.

A Google RankBraint felfoghatjuk úgyis, mint a Google jelenlegi tevékenységének csúcsát az algoritmusok között, ez már a korábbi algoritmusok működésének finomítása és összehangolása. Hogy ez ilyen zseniálisan működjön, ehhez szükség volt:

  • a Pingvin algoritmusokra
  • a Panda algoritmusra
  • a mobilbarát algoritmusra
  • a Pigeon algoritmusra
  • a Pirate algoritmusra

Mindegyik algoritmusnak más szerepe volt és van, a Pingvin és a Panda a link spam és gyenge, spam jellegű tartalom ellen küzdött, a mobilbarát algoritmus a mobileszköz kompatibilis weboldalakat jutalmazta, a Pigeon algoritmus a helyi keresési eredményeket javította, míg a Pirate algoritmus a szerzői jogok megsértése ellen küzd.

A RankBrain 2015-től van jelen, megjelenését nem kísérte semmilyen hivatalos bejelentés, nagyjából 15%-ban vesz részt a lekérdezések értelmezésében. Mondhatnánk nem sok, ám, ha azt vesszük alapul, hogy napi 4,4 milliárd keresést kell a Google feldolgozzon, akkor a 15%-nak komoly jelentősége van.

A RankBrain ugyanis ezekből a keresésekből azokkal foglalkozik, amelyek teljesen új keresések, és még soha nem kerültek be a rendszerbe, vagy egyszerűen nem tudott erre eddig megfelelő eredményt adni a kereső.

A RankBrain nem csak a nyelvészetet veszi alapul, amikor értelmez egy keresést, hanem szóvektorokat, matematikai reprezentációkat társít, majd ez alapján keres és tárol. Ennek alapján azt mondhatjuk, a RankBrain az MI olyan formája, ami lehetővé teszi, hogy az ember természetes párbeszédet folytasson a számítógéppel.

Amikor ide eljutunk, ez lehet a Keresés Szent Grálja.  Tekintve milyen hatalmasat lépett előre a hangalapú keresés, ez nincs is olyan messze!

Keresőoptimalizálásra van szükséged?

Ha úgy érzed megkeresnél minket:

Inkább írok!




    Melyik szolgáltatásunk érdekel?
    Keresőoptimalizálás
    Facebook hirdetés
    Google Ads
    Pr cikkek, szövegírás
    Linképítés
    Weboldal készítés
    Webáruház készítés

    Kötelező jóváhagyni a Felhasználási feltételeket
    és az Adatkezelési tájékoztatót!

    Elolvastam, megértettem, elfogadom

    Please prove you are human by selecting the car.