A remarketingről egyszerűen

A Google AdWords szolgáltatás egyre népszerűbb lett a legutóbbi időkben, ami perszer nem is csoda, ugyanis ez a lehetőség pillanatnyilag az egyik legpontosabban célozható marketing megoldás. Ugyanakkor, egy hagyományos hirdetés esetén az is megtörténhet, hogy a látogató beír egy kifejezést a keresőbe, rákattint a hirdetésre, majd valamilyen külső ok miatt mégsem vásárol, vagy egyszerűen csak tájékozódik a lehetőségekről.

Ebben az esetben szinte biztos, hogy elveszítjük a látogatót, s nagy valószínűséggel az adott terméket, vagy szolgáltatást más cégnél veszi majd meg. Ilyenkor jön jó a címben is említett remarketing. Ezzel a lehetőséggel ugyanis „megfoghatjuk” a látogatót, s az első interakció után nem kell elveszítetnünk.

Tovább bombázhatjuk őt a hirdetéseinkkel, bármerre is járjon épp a világhálón. A remarketing működése egyszerű. Az oldalra érkező látogatót megjegyzi és a későbbiekben képes és szöveges hirdetéseket jelenít meg számára azokon a weboldalakon, amelyek engedélyezték az AdWords hirdetések kihelyezését. Ez több okból is jó.

Egyrészt a remarketing révén a látogató folyamatosan találkozik a hirdetésekkel, amelyek így beégnek a tudatába, s ha legközelebb az adott termékhez szolgáltatót keres, azonnal eszébe jut majd a hirdetett cég. Másrészről pedig a sokszor megjelenő hirdetések az adott céget óriásinak láttatják, ami a bizalom építésének szempontjából kifejezetten fontos.

A remarketing tehát félig-meddig egy direkt marketinges eszköz, azonban nem teljesen az, mivel csak egy adott célcsoportot céloz a hirdetésekkel. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezzel a lehetőséggel kifejezetten nagy konverziós arány érhető el, így mindenképp érdemes kipróbálni a keresőoptimalizálás mellett!