Google Szerzőség (Google Authorship)

Ahogyan az új típusú keresőoptimalizálással kapcsolatosan megjegyeztük, ahhoz, hogy ma eredményt lehessen elérni a webes megjelenéssel, – vagyis weboldalunk a SERP-ben jó helyezést érjen el a fontos kulcsszavainkra – folyamatosan frissülő, releváns tartalomra van szükség.

Míg évekkel ezelőtt blogolással, blog-jellegű szövegírással csak egy szűk kör foglalkozott üzemszerűen, addig mára minden weboldal tulajdonos szinte kötelezően rá van utalva arra, hogy tartalmat (cikk, hír, érdekesség, élménybeszámoló formájában) írjon vagy írasson a weboldalára.

Google Authorship = hitelesség?

Épp ezért talán nem nevezhetjük teljesen véletlennek azt a tényt, hogy a Google bevezette a Szerzőség szolgáltatást, ami lehetőséget adott a szerzőknek, hogy arcképpel jelenjenek meg cikkeik mellett a találati listán. Ez egyfajta nívót is ad a szerzőnek és cikknek egyaránt, a hitelesség egyik fokmérője, emellett valamilyen szinten emberivé is vált a közlendő, az olvasó, a felhasználó archoz is tudja kötni, amit olvas. Egyaránt segítségére van a szolgáltatás a keresőnek és felhasználónak, akik könnyebben megtalálják kedvencükké vált szerzőjüket. Google keresőoptimalizálás szempontjából leginkább a személyes márka építésében lehet kiemelkedő szerepe a Google Szerzőségnek.

Nem mellesleg érdemes megjegyeznünk, hogy a Google Szerzőség kecsegtető varázsa egyben a Google Plus felé is terelte a weboldal tulajdonosokat, hisz a Szerzőség szolgáltatás beállításához a Google Plus fiók elengedhetetlen. A hivatalos álláspont szerint a Szerzőséggel, azzal, hogy tartalmunkat „nevesítjük”, csak pozitív hatással lehetünk weboldalunkra a keresőben elfoglalt helyét tekintve.

Elképzelés VS. valóság

Ehhez képest, miután „boldog-boldogtalan” összekötötte Google Plus fiókját saját gyártású tartalmával, 2013. októberében hirtelen a Google csökkenteni kezdte a szerzői megjelenéseket a találati listán. Ennek egyetlen oka lehet a Google nyíltan vállalt spam ellenessége, amivel ebből a szolgáltatásból is szeretné kiszűrni a nem releváns, és nem minőségi tartalmat.

2013. októberében Matt Cutts, a Google webspam elleni osztályának vezetője erősítette meg, hogy valóban csökkentek a szerzői megjelenések a találatokban, decemberben pedig egy ismételt finomítás következett be, aminek célja az volt, hogy leginkább az érdekes és releváns témákat közlő szerzők képeit jelentessék meg.

Ahhoz, hogy szerzőként jelenhessünk meg összetett kritériumnak kell megfeleljen weboldalunk, ami egyben azt a feltételt is megteremti, hogy az oldalon sikeres keresőoptimalizálást tudjunk végrehajtani.

Mit jelent mindez?

Azt, hogy a Google a szerzői arckép megjelenésénél nem csak az adott cikket, cikkeket értékeli külön-külön, mennyire releváns, érdekes, vagy terjedelmes az adott írás, hanem a teljes oldal minősége is számít.

Annak ellenére, hogy SEO szempontjából kézzel foghatóan nem mérhető a Google Szerzőség előnye – a változó tapasztalatokat leszámítva – mégis érdemes vele foglalkozni, hisz jó mérce lehet weboldalunknak, ha megjelenünk, mert ez azt is jelentheti, hogy megfeleltünk a követelményeknek: jó minőségű, kellően bő, tartalmas, frissülő és releváns weboldalt építettünk.

2024 – mi a helyzet most a Google Authorship-pel?

A Google 2014-ben megszüntette a Google Authorship szolgáltatást, és azóta nem jelennek meg a szerzői információk ilyen módon a keresési eredményekben.

A szolgáltatás megszüntetésének oka több tényező volt, beleértve azt is, hogy a Google szerint a felhasználói élmény szempontjából nem volt jelentős hatása, és a szerzői információk megjelenítése a keresési találatokban nem hozott számottevő előnyt. A Google először eltávolította a szerzők nevét és profilképeit a keresési eredményekből, és végül teljesen leállította az Authorship programot, helyette más, tartalomalapú minőségi jelzéseket és faktorokat részesítve előnyben a keresési algoritmusokban.

Milyen faktorok relevánsak a Google szemében ma?

Miután a Google megszüntette a Google Authorship-et, a keresési algoritmusai más faktorokra és jelzésekre helyezték a hangsúlyt a tartalom hitelességének és relevanciájának értékelésében. Ezek közé tartozik, a teljesség igénye nélkül:

  • Tartalom minősége: a Google azok az oldalat részeíti előnyben, amelyek jól megírtak, informatívak és eredeti tartalommal rendelkezknek, vagyis amelyek valódi értéket nyújtanak az olvasóknak.
  • Felhasználói élmény (UX): a weboldalak betöltési sebessége, mobilbarát weboldal kialakítása és könnyű navigálhatósága kulcsfontosságú rangsorolási tényezőkké váltak.
  • Backlinkek minősége: a hiteles, magas minőségű weboldalakról származó természetes linkek továbbra is jelentős szerepet játszanak a rangsorolásban.
  • Felhasználói jelzések: az olyan jelzések, mint az oldalon eltöltött idő, a visszafordulási arány és a kattintási arány (CTR), szintén fontosak a Google számára a rangsorolás meghatározásakor.
  • E-A-T (Expertise, Authoritativeness, Trustworthiness): azt látjuk, a Google egyre nagyobb hangsúlyt fektet a szakértelemre, az autoritásra és a megbízhatóságra (E-A-T), különösen az úgynevezett YMYL (Your Money or Your Life) típusú tartalmak esetében, amelyek komoly hatással lehetnek a felhasználók pénzügyi, egészségügyi vagy egyéb fontos döntéseire.

Q & A

Milyen szolgáltatás volt anno a Google Authorship?
A Google Authorship lehetővé tette a szerzők számára, hogy a cikkeikhez kapcsolják Google+ profiljukat, így a keresési találatokban megjelent a szerző neve és profilképe, ezáltal növelve a tartalom hitelességét és a kattintási arányt.
Meddig tartott?
A Google Authorship 2011-ben indult, és 2014 augusztusában szüntette meg a Google, amikor eltávolította a szerzői információk megjelenítését a keresési találatokból.
Miért állították le?
A Google Authorship szolgáltatást azért állították le, mert a Google úgy találta, hogy a felhasználói élmény szempontjából nem volt jelentős hatása, és a szerzői információk megjelenítése a keresési találatokban nem hozott számottevő előnyt. Emellett a felhasználók körében nem vált széles körben népszerűvé, és a megvalósítása technikai szempontból is kihívásokat jelentett.