Tárhely és keresőoptimalizálás

Kérdés, hogy van-e összefüggés a tárhely milyensége és a keresőoptimalizálás között. A válasz egyértelműen: igen! Mert, ha egy tárhely gyors, 99,99%-ban rendelkezésre áll és megbízható, akkor a tárhelyen tárolt weboldalunk minden körülmény között elérhető a látogatóknak.

Már pedig, ha ennek eleget tesz a tárhelyünk, akkor fog igazán megtérülni a keresőoptimalizálásba fektetett időnk, erőnk, pénzünk.

Ezzel máris megválaszoltuk azt az igencsak fontos kérdést, hogy milyennek kell lennie az ideális tárhelynek. Három olyan alapvető feltételnek kell megfelelnie, amiből weboldal tulajdonosként egy jottányit sem szabad engednünk:

–          gyorsaság

–          megbízhatóság

–          rendelkezésre állás

A weboldal elérhetősége legalább olyan fontos a látogatók, mint a Google számára. A kettő igazából szorosan összefügg. Még a leghűségesebb látogatók is elpártolnak, ha gyakran nem elérhető az oldalunk, és a Google is csak néhány alkalommal bocsátja meg, ha nem éri el a weboldalt. Ha ez többször is előfordul, akkor egyszerűen nem tárolja el.

Ingyenes vagy fizetős tárhely?

Igazából ezt a kérdést fel sem kellene tennünk, mert ma már olyan olcsón hozzá lehet jutni a jó minőségű, megbízható tárhely szolgáltatásokhoz, hogy egyszerűbb megfizetni azt a néhány ezer forintot, mint kockáztatni.

Az ingyenes tárhelyek koránt sem képesek azt a megbízhatóságot nyújtani, mint ahol a pénzünkért elvárunk egy bizonyos minőséget.

Első rendű hátrány az ingyenes tárhelyek esetében, hogy saját reklámjukat is megjelenítik weboldalunkon, ami egy olyan oldal esetében, ahol számítunk a látogatók, netán a leendő vásárlók bizalmára, nem szerencsés.

A másik fontos dolog, ami hátrány lehet, hogy weboldalunk az ingyenes tárhely domain-jének egy aldomain-én foglal helyet.

Ráadásul keresőoptimalizálás szempontjából sem szerencsés ingyenes tárhelyet választani, például a webkatalógusok 99%-a nem engedi be az ingyenes tárhelyen elhelyezett weboldalakat.

Egyértelműen elmondhatjuk tehát, hogy ha sikeres megjelenést szeretnénk elérni az amúgy is szinte minden szegmensben konkurenciával küzdő interneten, komoly előnyre tehetünk szert, ha fizetős szolgáltatást választunk.

Tárhely választás, de hogyan?

Elmondtuk, milyen feltételeknek kell megfeleljen egy tárhely, és hogy miért a fizetős szolgáltatást érdemes választani, de hogyan állapítsuk meg, egy adott feltétel mitől jó vagy mitől rossz?

Mi lehet a megbízhatóság, a rendelkezésre állás, vagy a gyorsaság fokmérője?

Igazából ez komoly és egyben nehéz kérdés is, ehhez statisztikákat kellene látnunk az adott tárhely működéséről visszamenőleg legalább egy évet, hogy lássuk milyen kiesésekkel működött a szerver.

A gyorsaságról már könnyebben tudunk reális képet alkotni, az interneten is vannak olyan programok, amelyekkel egy-egy szerver gyorsaságát le tudjuk mérni, vagy elég, ha ismerünk néhány olyan oldalt, amit az általunk kinézett szerveren tárolnak.

A három legfontosabb feltétel mellett még léteznek olyan lehetőségek, amelyek meglétének vagy nemlétének függvényében dönthetünk adott tárhely szolgáltató mellett:

–          tárhely mérete

–          adatbázis használat lehetősége

–          tárhelyhez tartozó email fiókok száma és mérete

–          időzített feladatok elhelyezésének lehetősége, vagyis cron

–          .htaccess futtatási lehetőség

–          jó ügyfélszolgálat

Ugyan mi nem vagyunk tárhely szolgáltatók, ám mivel sok weboldalt üzemeltetünk, azoknak, akik szerződésben állnak velünk biztosítjuk a saját minőségi tárhelyet is.

Vedd fel velünk a kapcsolatot!




    Melyik szolgáltatásunk érdekel?
    Keresőoptimalizálás
    Facebook hirdetés
    Google Ads
    Pr cikkek, szövegírás
    Linképítés
    Weboldal készítés
    Webáruház készítés

    Kötelező jóváhagyni a Felhasználási feltételeket
    és az Adatkezelési tájékoztatót!

    Elolvastam, megértettem, elfogadom

    Please prove you are human by selecting the cup.